Annyi minden van, amit le kellene írni! De egyszerűen lehetetlen. De most akkor is kitalálom a módját!
Szóval adott a szituáció, hogy krokodilok úszkálnak egy 3-4 hónapos magzat körül, de még csak meg sem merik érinteni az orrukkal, mert nem tudják mi az. Sejtik persze, hogy valószínűleg ártalmatlan, de olyan mogorván néz, ráadásul életben van, lélegzik, stb. Ilyenkor – bármilyen hülye is egy ilyen ostoba barom, fatökű, rohadék paraszt állat krokodil (szenzációhajhász) – elgondolkodik rajta, hol is lehet ő valójában. Mivel ha a valami trópusi égövi folyóban lubickolna, nem valószínű, hogy egy ilyen magzatot látna, amely épp fáradtan földigilisztát rágcsál, de úgy, hogy hozzá sem ér.
És persze abba is belegondol, ha a földigilisztát úgy el tudja harapni ez az élőlény, hogy hozzá sem ér, valószínű vele is elbánna. (vagy velük, de most csak az egyikőjük szemszögéből nézzük a helyzetet, egyébként mind ugyanolyan hülye) Tehát, arra gondol a pikkelyes, hova a francba keveredhetett, ahol nem éppen ő van a tápláléklánc csúcsán, és éppen be van szarva. A probléma megoldását elősegítve forgatni kezdi a fejét és látja, hogy minden a legnagyobb rendben. Semmi belsőség a közelben, vadon ez, és nagyon is megszokott a levegő külleme. És hát ez okozza a vesztét. Felbátorodva beleharap a saját farkába, hogy felpaprikázza saját hangulatát a lakmározásra és nekiront a félkölöknek. Az meg persze – azért ez vicces egy kicsit – oda sem néz, még csak közel sincs hozzá és kettéharapja a krokodilt.
Nagyjából ez a helyzet. Változnak a körülmények…
0 megjegyzés