A parizer kutyafüle

Minden ember író! Még ennél is jobbat mondok! Minden ember újságíró! Mindenki kiönti magából az ilyen-olyan para-nempara gondolatait, eszközöli a pletyka létét világunk csodás Napja alatt. Széttöri a másik fejét, leváltja az elődjét, pisztolyt tuszkol a végbelébe, hármas sziámi ikreket szül, és mind elmondja, mert tudjuk!

Annyi minden van, amit le kellene írni! De egyszerűen lehetetlen. De most akkor is kitalálom a módját!
Szóval adott a szituáció, hogy krokodilok úszkálnak egy 3-4 hónapos magzat körül, de még csak meg sem merik érinteni az orrukkal, mert nem tudják mi az. Sejtik persze, hogy valószínűleg ártalmatlan, de olyan mogorván néz, ráadásul életben van, lélegzik, stb. Ilyenkor – bármilyen hülye is egy ilyen ostoba barom, fatökű, rohadék paraszt állat krokodil (szenzációhajhász) – elgondolkodik rajta, hol is lehet ő valójában. Mivel ha a valami trópusi égövi folyóban lubickolna, nem valószínű, hogy egy ilyen magzatot látna, amely épp fáradtan földigilisztát rágcsál, de úgy, hogy hozzá sem ér.

Differenciaspecifika... amely megkülönböztet kereket szögletestől és... ezer síkidomtól vagy síktalan idomtól, három dimenziótól, kilóktól, színektől. Itt kérnék elnézést a színtévesztőktől-vakoktól, magamtól! Minden esetre tudom, mit jelent a különbség. Zrínyi például kitört a várból, Dobó meg behúzta a hátsóját. Na ez különbség! És tudatlanul csak előbbit emeled hősi toposzokkal igazi magyar vitézzé, de ha ismered a végeredményt, ott koppan a gijjotin az önelégültséged nyakán. És ez az eszköz, hidd el, megpróbálja negyedszer is! Hunyadit is leszarta! (tudom, hogy az nem gijjotin volt, ne szólj bele!) Már éppen kelt volna fel az istenadta, hogy úgy tiszta szívből a hóhérja pofájába röhögjön..., de aztán hirtelen kicsusszant a dugó a konnektorból.

Az Ember ide-oda kapkodja a fejét, és mire odaérne az utolsó nyakizomterheléshez, kezdődik elölről az egész! Azt hiszem fel fogok lázadni minden emberi bőrszín ellen, minden politikai nézet ellen, senki nem jobb a másiknál... na de komolyra fordítva a szót!
Valami jó nagy színtelen-szagtalan szörnyeteg álldogál egy anyagtalan ütővel a kezében valahol, ameddig a szem már kurva sok erőlködéssel sem, mivel más a beesési szög, de ezt sem lehet felfogni persze (gondolom én). De most már valamivel érthetőbben: ez a fehér szakállas, vöröses színű, szarvakkal ellátott lény csapkodja az ütőjével a világ... "dolgait" (utálom ezt a kifejezést, de jobb nincsen rá), azt nem tudni, hogy becsukott szemmel-e vagy teljesen tudatosan. És van ez a semmiben guruló, távolról kéklő gömb, inkább pötty, ahová szintén érkezik... "ezaz".