Fáradtság bólogat a falba koppanva párszor, az udvaron idilli kép vigyorog a magányra, minden félhomály hősiesen duzzasztja mellét az ég felé.
Ma kissé kiszúrt velem a filozófia, de megfogadtam, hogy visszakapja kamatostul. Éjjelente zakatol majd folyamatosan a fülébe fegyverem, és előbb-utóbb biztos elégtételt szervál majd az élet. Olyan támadhatót.
Most még csendesen szállingózik karikás szemem körbe-körbe, lekesen. Figyelem a folyamatot, zötyög a lelkem töretlenül. Holnap azonban ismét az agyamat nyalogatják majd a papírlapok, s valószínű a nyál közel hibátlanul lepi majd be kérgeim. De ez így van rendjén.
Megszívom kicsit az oxigént meg a többit, ami vele jön, a párnám ellepi a fél arcom, s dúdol valami gyönyörűt.
Jól van most ez így...
0 megjegyzés